2013. 04. 29.

30.

Hello! 
 


Elérkezett a nap, amikor átléptem a 3. x-be, hát mit mondjak, kicsit letörtem miatta, de semmi nem változott, ugyanúgy érzem magam, mint huszonévesen! :)

Ennek alkalmából szeretnélek újra játékra hívni titeket. Nem tudom kinek mennyire tetszett a tavalyi láncreakció, nekem nagyon, szerettem nyomon követni a sok szép ajándékot, amit egymásnak készítettetek, ezért arra gondoltam, elindítom újra a folyamatot, tehát mindenkitől kérek egy születési dátumot (hónap,nap), illetve egy e-mail címet a megjegyzésében, így könnyen tudom majd azonosítani azokat, akik játszanak.

Akik tavaly is játszottak tudják a menetét a játéknak, de azért leírom, hátha akad új jelentkező is: Szóval sorrendbe állítom a jelentkezőket születésnapjuk dátuma szerint, és mindenki az utána következőnek fog ajándékot küldeni. (Kicsit csavartam a sorrenden, mert tavaly mindenki az előtte lévőnek küldött.) A játék egy évig tart, amíg újra elérkezünk az én szülinapomhoz!
Viszont szeretnék mindenkit arra kérni, hogy csak akkor jelentkezzen, ha tényleg komolyan gondolja az ajándékozást, mert volt kis bonyodalom a tavaly is emiatt.

Jelentkezési határidő: május 10. 
Ha megosztjátok a blogotokon, azt külön megköszönöm, úgy jó a játék, ha minél többen leszünk. :)

Illetve van még egy plusz ráadás, a jelentkezők között ki fogok sorsolni egy általam készített gyöngyékszert is, de hogy mi lesz az, egyelőre maradjon meglepetés! :)


35 megjegyzés:

kepi táska írta...

Anita! Nekem tetszik az ötlet. Benevezek megint.:-)

Ildina írta...

Szeretnék újra játszani :)

Lina írta...

Én is jövök:)

BMonica23, Mónika írta...

Szerintem nagyon jó volt a játékod, úgyhogy én is ismét benevezek :)

Molnár Erzsébet - Pömi írta...

Tavaly kimaradtam, köszönöm a meghívást, jelentkezem!

Bebi írta...

Én is jövök! :)
július 31.
bebigyongyei@gmail.com
Ide írtam ahogy kérted, de tavalyról még úgy is tudod.:)

Tímel írta...

Szia!!
Jövök idén is:)
október 12.
hofelho@gmail.com

Ilka írta...

Tavaly nem láttam a játékot, de most én is benevezek.
március l6.
ilkabeads@gmail.com

www.janetteria.com írta...

HBD2U! <3

bibirc írta...

Szia!
Szeretnék újra játszani

Kienle Kinga írta...

Szia!
Először is boldog szülinapot! Hidd el, a 40 se lesz nehézség :-)
Nagyon tetszik az ötlet, idén én is beneveznék. Március 30-án születtem.
további szép hetet!

Noryta írta...

Boldog szülinapot!

Kismaccs írta...

Jönnék én is! :))
A részletekre csak nagyjából emlékszem.

tita írta...

Ala todos a jugar,te deseo mucha suerte a ti que eres mi amiga,pasatelo bien.Besitos

jkati8 írta...

Boldog Szülinapot!Én is lassan átlépem a 3x-et!Szeretnék jelentkezni a játékra, tavaly lemaradtam róla! Május 22.
jkati888@gmail.com

Krisztina írta...

ÉN is jövök:)
márc.16
la-za2008@freemail.hu.
norm. emailemet majd privát:)

BMonica23, Mónika írta...

No persze az adatokat amit kértél nem adtam meg :( szülinap november 23, e-mail bmonica23@freemail.hu :)

feherkriszti írta...

Szeretnék játszani,május 3 ,zolifeher@t-online.hu.Köszönöm a lehetőséget

Kritti írta...

Szeretnék újra jelentkezni:) Az előző játék is szuper volt:)

Molnár Erzsébet - Pömi írta...

Utólag is Boldog Szülinapot!

08.11.
micri21@gmail.com
molnar_erzsebet@freemail.hu

Kati írta...

Szia, jöttem ismét:)
A szülinapom: augusztus 1., email címem: makacska82@yahoo.ca

Marilla írta...

Milyen kis fiatal vagy !Én már a 4-ik X-en is túlontúl vagyok.De nem foglalkozom vele.Na de hogy reagáljak a leveledre .....nagyon szeretek ajándékozni ,így szeretnék én is feliratkozni .Május 20. marialesti@gmail.com

Timike írta...

Én is újra jelentkeznék, Mert szuper volt egész évben vártam. 04.26

Unknown írta...

Boldog Szülinapot :o)

Marcsi írta...

Nézz be hozzám, egy meglepetés vár :)

Kismaccs írta...

Csak sikerült elolvasnom rendesen. ;))
Szülinap: október 8.
Email: kismaccs@gmail.com

És 99%, hogy annak készítek ajándékot, akitől tavaly kaptam. :))

Maszatka1 írta...

Boldog szülinapot. Ne izgulj lessz ez még több is. Örülj, hogy ilyen fiatal vagy. Január 15-én születtem 1964-ben. Szivesen játszom és megajándékozom egy általam készített gyönggyel azt a személyt aki ki lesz rám osztva. Köszönöm a lehetőséget.

Vjudi írta...

Köszönöm az invitálást, szívesen jelentkezem én is. Szülinapom: március 30. judivass@gmail.com
Boldog szülinapot kívánok!

Bibir írta...

Ez jóóó játék! :) Tavaly nem észleltem, de örülök, hogy hívtál most!
Én is idén leszek harminc :D hát ez van, de ez is csak egy szám.
bibircsoki@gmail.com
szeptember 21.

Schnappy írta...

Köszi mindenkinek, aki jelentkezett, remélem 10-éig jönnek még páran!! :)

kepi táska írta...

Anita, bocsánat, ezzel kellett volna kezdenem!
Boldog születésnapot kívánok!
Na aggódj, lesz ez még rosszabb is. :-)
Áaa, nem is. Én már a 6. X-hez közeledem, de semmi különbséget nem érzek a korábbi önmagamhoz képest. Vagy ha igen akkor pozitív irányban.
Úgyhogy fel a fejjel! :-)

Réka írta...

Én is szeretnék játszani!
június 4.
rekagyongyei@gmail.com

Sunny írta...

Szia! Én is szeretnék jelentkezni. Június 15.
sunny951357@gmail.com

Schnappy írta...

Hú, február hónap üres még, oda jöhetne valaki!!

Era írta...

Boldog szülinapot!
Köszönöm, hogy hívtál, szívesen jövök játszani - bár nem vagyok februári:))
augusztus 30.
era.1111@gmail.com