2012. 06. 12.

Párom szülinapi tortája / Real Madrid torta

Hello! Most kicsit rendhagyó módon nem gyöngyöt szeretnék mutatni nektek, hanem életem első fondant tortáját, amihez a fondantot is én készítettem. Nagyon féltem tőle, hogy fog sikerülni, de Mónikánál találtam ezt a szuper receptet hozzá, ajánlom mindenkinek, mert fél óra alatt elkészült, és ebből is a legtöbb időbe a porcukor átszitálása került. Azonban mindenképp ajánlom, hogy a robotgép dagasztójával keverjétek össze, mert úgy tiszta marad a konyha!:) 
Hoztam képet magáról a kész fondantról is, és láthatjátok, hogy azért nem lett csatatér a konyha!:)




Párom nagy Real Madrid drukker, és mikor Anginál megláttam a tortáját, akkor tudtam, hogy nekem is csinálnom kell egy ilyet.
És igaz, hogy vannak hibái, de az enyém, és büszke vagyok rá, mert szerintem első nekifutásra elég jól sikerült!:)
Viszont amit mindenkinek a figyelmébe ajánlanék, aki fondanttal akar dolgozni:
  • ne csináljátok meg sokkal előre a fondantot, max. egy nappal előre, mert iszonyúan megkeményedik
  • nekem kellett rajta picit melegíteni a mikróban, illetve még vajjal is átgyúrtam, mire nyújtani tudtam
  • fontos, hogy a munkaasztalt folyamatosan porcukrozni kell, különben odaragad, és elszakad a fondant
  • mindenképp por színezőt használjatok
  • nekem kb. 76dkg porcukrot vett fel a fondant, de még ez se kellett volna szerintem bele
  • ja, és a legfontosabb, már csak akkor nyújtsátok ki a lapot, ha egyből ráteszitek a krémmel bekent tészta tetejére, mert első nekifutásra úgy jártam, hogy kinyújtottam, és míg összeraktam a tortát, annyi idő alatt úgy megszáradt, hogy széttört, úgyhogy gyúrhattam újra össze!!!
Igaz, hogy 3 órás melóm van benne, persze ebben benne van a piskóták megsütése, és a krém elkészítése is, de úgy érzem, hogy megérte. Mivel piros ételfestékem nem volt, azt a részt lekvárral oldottam meg!:)
Már reggel át is adtam, és nagyon tetszett a páromnak is! 






20 megjegyzés:

Timike írta...

Gratulálok hozzá, nagyon ügyes vagy, megérte a sok munka. Isten éltesse a párodat.

IsaBella írta...

Elhiszem, h tetszett, mert ez nagyon jól néz ki! És tutira veszem, hogy ugyanilyen finom is (volt).
Boldog születésnapot a párodnak!

Schnappy írta...

Köszönöm lányok!
Isabella, még nincs megvágva, ma délután fogjuk megkóstolni!:)
Citromkrém van egyébként benne!:)

Mézesmama írta...

Ez igen!...igazi szülinapi ajándék egy rajongónak!

Barbara írta...

Nagyon ügyes vagy! Én ilyet soha nem tudnék:( Isten éltesse a párod!

Schnappy írta...

Kedves Mézesmama! Hát igen, és a poén az egészben, hogy én meg Barcelona drukker vagyok!:)

Kedves Barbara! Én is féltem tőle, és ahhoz képest pikk-pakk kész lett!:)

Kaszás Ildikó írta...

Hát nem semmi hogy te milyen ügyes vagy !!!!!
Én ilyenbe még gondolatban sem mernék belefogni !!!!
De jöhetsz majd hozzám is a legközelebbi szülinapra !!!!

Lakota mágia írta...

Ez aztán nem semmi!!! Gratulálok! Szuper jól néz ki!!!
:-)

Orsi írta...

Ez nagyon szuper lett!

Couture Carrie írta...

Yummy and gorgeous ~ well done!

xoxox,
CC

Amy's írta...

Boldog szulinapot a parodnak.
Nagyon jol nez ki a torta es nagyon kedves toled hogy megosztottad a titkokat velunk.

Zsófi írta...

Gratulálok! Nagyon jó lett! Jó étvágyat hozzá! :-)

RaMary írta...

Nagyon-nagyon ügyes vagy! Szuper a torta díszítése, a citrom krém pedig nekem nagyon bejön; biztosan nagyon finom volt! Gratulálok a párodnak is szülinapja alkalmából.

Andrea Isfan írta...

Wow! de ugyes vagy!
Boldog szulinapot a parodnak!

Az en parom is RM rajongo. En pedig FCB rajongo vagyok, mint te :))))

Lisa írta...

OMGOSH YOU ARE SO AMAZING!!! you can make the most amazing jewelry and make the most professional looking cake.. it looks like it's from a bakery!!

Alma írta...

Gratula! Nagyon örülhet a párod egy ilyen szenzációs meglepinek! Jó ünneplést!

teresweetstyle írta...

niec post honey, as always!

xx

www.janetteria.com írta...

Olan büszke vagyok Rád, drága barátném! Ügyes vagy és persze Happy Belated Bday Attilának!

tita írta...

Que linda torta,si la ve mi sobrino
no se la come ,la venera.Un beso

Noryta írta...

Ügyes vagy! Biztosan nagyon finom is lett. :)